70-72 km, 17 óra alatti gyaloglás után befejeződött kalandunk. Tardos településnél elhagytuk a kijelölt túraútvonalat, és hazafele vettük az irányt… Depólányok nélkül még mindig ott aludnánk az árok szélén Csével…

Jómagam úgy gondolom, 50 km-ig fenomenálisan teljesítettünk. Sehol egy vízhólyag, nyafogás, bőven tartottuk a menetrendet, pedig 2 Bánya-hegynek megfelelő emelkedőt is magunk mögött hagytunk. Apróbb fájdalmak jelentkeztek, de figyelembe véve, hogy a marathoni csata hírvivője meghalt a 42 km után, ezt én büszkén vállalom.

Nem volt velünk a természet, vacak, nyálkás, esős, szeles nap volt, ami nagyban rombolta a morálunkat, éjszaka pedig szó szerint vacogó fogakkal tettünk meg minden lépést. Hideg volt no!

Az ember azért az ösztönei elől nem menekülhet, amikor beállt az este, a testünk finoman jelezte, hogy ő bizony már nyugovóra térne, és úgy gondolom ez okozta a vesztünket. Olyan ólmos fáradtság vett erőt rajtunk, amivel még nem találkoztam.

Jómagam 1/4 4-kor kerültem ágyba, de 7-től ébren vagyok. Talán a fájdalom, talán a bűntudat nem hagyott aludni. De büszkén jelentem, hogy messze nincsenek akkor fájdalmaim, mint az 50-esek után.

Az állás: Kinizsi Százas – Májki és Csé : 1:0.

Így visszaolvasva, úgy érzem roppant sokat keményedtünk az elmúlt túrák alatt…

Sovány vigasz ugyan, de ennek azért lehet örülni…